Új szervízprogramot indított a Porsche Hungária


E-mail
Olvasóink értékelése: / 0
ElégtelenKitűnő 

 

2011. május 9. Forrás: AutoPro

Akár 50 százalékos bővülést remél a javítási forgalomban a Porsche Hungaria (PH) most útjára bocsátott, gyakorlatilag az autó teljes élettartamára kidolgozott szervizprogramjától, amelyet a hét végén jelentett be.

A PH, amely a Volkswagen konszern márkáinak – Audi, Seat, Skoda, Volkswagen, valamint Volkswagen haszonjárművek és a Porsche – magyarországi importőre, országszerte mintegy 240 ponton biztosít szakszervizt a vevőknek. A múlt év végén Eppel János, a PH ügyvezető igazgatója már jelezte, hogy a válság hatásai a következő hónapokban érik el a szervizeket, hiszen az elmúlt két év során el nem adott autók miatt egyre kevesebb megbízás jut a szerelőműhelyeknek, amelyek hálózata a korábbi évek sokkal nagyobb forgalomára épült ki.

A válság következményeként a PH-nak is tapasztalnia kellett, hogy az általa forgalmazott márkák magyarországi állományában csökkent a legfeljebb négy éves járművek aránya, s nőtt az idősebb kocsiké. Erre a jelenségre reagált az importőr a szervizszolgáltatások fejlesztésével, nem hagyva figyelmen kívül, hogy éppen az idősebb gépkocsik tulajdonosai árérzékenyebbek.

Az átfogó garanciális és szervizprogram első eleme a Garancia 4 program, amely az autó üzembe helyezésétől számított négy évig, vagy 200 ezer kilométeres futásteljesítményig vehető igénybe. Egyelőre csak a Seat, a Skoda és a Volkswagen vesz részt a programban, az Audi még gyári egyeztetést folytat a négy éves garancia kialakításáról.

A PH márkái 2007 óta egységesen a 3 éves gyári garanciának megfelelő szolgáltatást kapták. A mostantól négy évre kiterjesztett garancia mögött Magyarországon az importőr áll saját kockázatára, míg más európai országokban a vevők megvásárolják a plusz szolgáltatást. A programot kísérleti jelleggel a múlt év végén már elkezdték, és a tapasztalok szerint a kedvezményes ajánlatok 35 százaléknyi, addig passzív ügyfelet vonzottak vissza a márkaszervizekbe, amellyel 1,2 milliárd forintos forgalmat generált.

A program másik fontos eleme az öt évnél idősebb járművek tulajdonosait célozza meg, számukra speciálisan kifejlesztett alkatrészkínálatot biztosítanak. Az új, „economy” termékcsalád esetenként más felépítési és szerkezeti jellemzőkkel rendelkezik, mint az úgynevezett eredeti, gyári alkatrész, igazodva anyagában és változataiban a jármű életkorához, emiatt átlagosan 25 százalékkal olcsóbban szerezhető be. Ezekre az alkatrészekre szintén az eredetiekhez hasonló, két éves garanciát biztosítanak a márkaszervizek. Az öt évnél idősebb járművek tulajdonosai választhatnak, hogy economy vagy eredeti alkatrészt szereljen-e be a műhely.