Járműmérnöki konferencia és állásbörze


E-mail
Olvasóink értékelése: / 0
ElégtelenKitűnő 

A Miskolci Egyetem május 23-25. között rendezte meg a II. Járműmérnöki Konferenciát. A háromnapos programhoz kapcsolódóan az egyetem a BOKIK-kal, valamint a kamara égisze alatt működő Észak-magyarországi Autóipari Klaszterrel (NOHAC) közösen május 24-én, csütörtökön 10 órától pályaorientációs napot és állásbörzét szervezett.

A Járműipari Konferencia kiváló alkalmat adott a nemzetközi kapcsolatok erősítésére is, hiszen nem csak magyarországi oktatási intézmények és cégek vettek részt rajta, hanem 12 országból érkeztek szakemberek, hogy tudást és tapasztalatot cseréljenek

Tizenkét cég
A konferencia második napjának kísérőprogramja az állásbörze és a pályaorientációs nap volt. A BOKIK szervezésében 200 általános és középiskolás diák vett részt a programon. A vidékről érkező diákok utaztatását a kamara fedezte.
Az állásbörzére bejelentkezett NOHAC tagvállalatok pályaorientációs programokkal is készültek, amelyeknek köszönhetően a fiatalok – életkoruknak megfelelő – tájékoztatást kaptak a cégeknél folyó tevékenységről, arról, milyen ismeretek, szakmai tudás, felkészültség kell az egyes állások betöltéséhez. Emellett a fiatalok üzemlátogatáson is részt vehettek a Joyson (Takata) gyárában. A BOKIK olyan középiskolákat hívott meg a programra, ahol járműiparhoz kapcsolódó képzés folyik. Így ott voltak a kazincbarcikai Surányi, a tiszaújvárosi Brassai, a miskolci Szemere, valamint az Andrássy diákjai is.
Ami az állásbörzét illeti, az autóipari klaszter, illetve a BOKIK számára ez már a 2. állásbörze, amelyet az egyetemmel közösen szerveztek. Ezúttal  10 cég jelentkezett be: a Joyson, a Bosch, a Weinberg Kft., a ZF Hungária Kft., a Shinwa Magyarország Kft., a Fireplace Kft., a BPI Group, az ÉszakFerr Kft., a Miskolc Holding Zrt. és a Modine Hungária Kft.

Megtalálhatja munkahelyét

Az állásbörzére a cégek mindenkit vártak! Tehát a diplomásokat, a középfokú szakképesítéssel rendelkezőket ugyanúgy, mint a szakmunkásokat, vagy a képzettség nélkülieket. Nem volt korhatár sem, a fiatal álláskeresők ugyanúgy megtalálhatták a számításukat, mint az idősebbek.  
A NOHAC a május 24-i rendezvényt megelőzően állásbörzére felkészítő tanfolyamot tartott a cégeknek. Az egynapos képzés alatt a vállalkozások vezető szakemberei betekintést nyerhettek a toborzás-kiválasztás jelenlegi helyzetébe, felmérhették a világszintű és a hazai trendek alakulását az autóipar tükrében. Szó volt például a toborzási technikákról, az interjúztatásról, és arról is, hogyan jelenjen meg a cég egy állásbörzén.

Album_link